2019 önkormányzati választások
Önkormányzati választások!
11 nap és újra a szavazásé lesz a főszerep. Itt dönthetnek az emberek a saját polgármesterükről és az adott választókörzetek képviselőjéről.Ilyenkor nagy a sürgés és forgás a településeken belül. Megkezdődik a rivalizálás. Különböző pártok indítanak jelölteket, de ne feledkezzünk meg a független jelöltekről sem.A legkézenfekvőbb opció sokszor az lenne, ha minden maradna az eredeti felosztásban, viszont nem mindenhol érvényes mindez, hiszen előfordulhat olyan körzet egy településen belül, ahol nem elégedettek az emberek az aktuális polgármesterrel, illetve a körzeti képviselővel. A polgárok zöme, akik foglalkoznak a politikával és érdekli őket miként is alakul a településük sorsa, hogyan is lehet lakhatóbb, fejleszthetőbb és szerethetőbb a környezetük, azok mérlegelhetnek , ki is lenne a legjobb opció számukra a jelöltek közül.. Ilyenkor rengeteg az ígérgetés és programhirdetés. Nem hiszem, hogy van olyan hely az országon belül, ahol teljesen elégedett a lakosság a helyi vezetéssel. Ez így van rendjén, hiszen olyan világ sosem lesz, amikor is elégedettséget érezne bármely ember is, kivetnivalót bármiben lehet találni. A kérdés ilyen időtájt jobban felerősödhet a társadalomban, hogy az előző ciklusban kihirdetett fejlesztési ötletek, programok és ígéretek miért is nem valósultak meg az aktuálisan vezető szerepben lévő megbízottaknál. A válasz persze egyszerű lenne tőlük: -Nem kaptuk meg a megfelelő támogatást az államtól arra, amit szerttünk volna megvalósítani. A kiírt páyazatoknál nem a mi településünk nyerte el a támogatást stb..
Mégis fórjuk van azoknak az indulóknak, akik a jelen pillanatban is "hatalmon" vannak, az új indulók minimális hátránnyal indulnak velük szemben.. Erős hátszelet kapnak a pártok által indított jelöltek. A függetlenül indulók igazából azért próbálnak bekerülni az új összetételű vezetői körbe, mert ők nem veszthetnek semmit sem, csak nyerhetnek. Előfordulhatnak olyan helyek, ahol a vezetésváltás időszerű lenne. Talán beleszürkült a képviseleti testület, szükség van a megújulásra. Van mikor egy éppen a ciklusban lévő polgármester vagy körzeti képviselő nagyon is magabiztosnak tűnik, s azt hangoztatja, hogy nincs ellenfele. Az elbizakodottság nem mindig jó dolog. Az ellenfelek is tartogathatnak meglepetéseket. Az emberek megvezethetőek, hiszen amit látnak vagy hallanak azt el is hiszik sokszor. Vajon mennyire nézni egy ilyenkor induló a településen élők érdekeit? Mennyi dolog valósul majd meg az ígéretekből? Számos kérdés felmerül ilyen helyzeteben, amit nem biztos, hogy választó polgárok mérlegelnek. Nem egyszerű dolgok ezek kérem szépen. Megy a rejtett számról való hívogatás. Nagy csatározás kezdődik, folyika sárdobálás. Sok szabálytalan plakátolás történik. A rivalizálás az nem baj, de mikor túlmegy a határon, valótlan dolgokat állít egyik jelölt a másikról az mág igencsak jellemzi az embert.A hatalmi harc az nagyon régen elkezdődött, nem az első századra gondolok, hanem sokkal előbbre. Sok tényezős játék mindez.
Bő öt éve van egy ciklusban tevékenykedő képviselőnek arra, hogy az általa felvázolt elképzeléseket véghez vigye, illetve beváltsa. Azt megérti a társadalom, ha falakba ütközik egy-egy ötlet vagy projekt, hiszen ez az élet bármely területén megesik. A kérdésem az, hogy a bő öt év alatt miért csak csordogálnak az ilyen tervezetek. Kisebb ígéretek valósulnak meg csak sajnos. A legérdekesebb ebben az időszakban, hogy ilyenkor sok minden történik.Hirtelen sok folyamat indul el és hihetelen gyorsasággal kész is van sok-sok projeckt. Néhány példa: útjavítás, rossz járdaszakaszok bontása és újjáépítése vagy éppen térkőre cserélése. Többször jelennek meg az utcán a képviseletükben kis pavilonokkal aláírásgyűjtők. Néhányan induló ilyenkor áll le beszélgetni a választópolgárokkal. Szóval felpezsdül az élet a képviseleti körökben, próbálják meggyőzni az embereket, hogy ők a megfelelőek a poszt betöltésére. Vajon tényleg megvezethetőek az emberek? Mennyire bíznak meg egy jelöltben? Mennyire segítik a választáson induló jelölteket akkor, amikor kivonul hozzájuk személyesen az aspiráns? Ezek rejtélyek maradnak.Azt javaslom, hogy azzal nincsen semmilyen baj, mikor minden induló programját, elképzelését meghallgatja vagy elolvassa szórólap által, mert ez valamelyest támpontot adhat az embereknek, ki is lehet az ideális. Ilyen szempontból ismét előnye van aki éppen még betölti a szerepét az adott ciklusban, mert ő ismert a ténykedései alapján. Ezt már embere válogatja, hogy milyen munkát is vitt véghez,milyen nyomot hagyott a társadalomban egy adott településen, illetve körzetben. A polgárok zöme, persze , akit foglalkoztat a további alakulása a lakóhelyének az nem "hülye". Látja azokat a dolgokat, amikről írtam fentebb, hogy az utolsó egy-két hónapban mennyi fejlesztés valósul meg a térségben, ami előtte majd négy évig nem volt elkészítve. Azt gondolják a mostani képvielők, hogy ez jó színben tünteti fel őket a választóközönség előtt. Ez egy vicc így! Miért gondolják ezt vajon? Rossz taktika mindez. Azt hiszik, hogy a friss élményekkel megfoghatják a szavazatokat? Az előtte lévő időszakot elfelejtették az emberek? Nem hinném. Az igazaság az, hogy ez bármilyen választásnál előfordul, gondolok itt a miniszterelnöki választásra példaként. Egy józan gondolkodású ember az egy adott periódust figyel és vesz górcső alá.Ez lenne a helyes út, mikor egy éra elkezdődik, akkor folyamatosan törődjön egy polgármester és egy körzeti képviselő az fejlesztésekkel és a beígért tervek megvalósításával, lássak a törekvést. Nagyon fontos az információ közlés a polgárok felé, ami azt érezteti az emberekkel, hogy törődnek velük. Egy közös beszélgetés sok mindenben tudja segíteni az egyik vagy a másik felet, értelmezhető lesz ha esetleg valamilyen fennakadás áll egy fejleszteni kívánt projektnél.
Vajon ki próbál majd fúziót kötni a másikkal? Legfőképpen független jelöltekkel lehet egyeztetni ilyenféle kapcsolatról.
Azt hiszem mindenkinek komolyan kell vennie minden induló jelöltet, senki sem mehet biztosra, mert bárkit érhet meglepetés.
A polgárság dönt ki is jut majd be az új vezetőségbe. Mindez attól függ, kit és hogyan sikerült meggyőzni arról, hogy ő a megfelelő jelölt a tisztség betöltésére.
11 nap múlva minden kiderül. Békés és tisztességes választást kívánok Mindenkinek!