2022. okt 02.

Lomtalanítás

írta: (V)ÉRZŐSZÍV
Lomtalanítás

A lomtalanítás jó dolog, mert, ami feleslegessé válik vagy éppen már használhatatlanná válik egy lakásban, házban, akkor ilyenkor "megszabadulhatunk" ezektől a dolgoktól. Ezeket ingyen szállítják le, mindössze annyi a teendőnk, hogy a kitesszük a megfelelő helyre. Általában egy évben egyszer van lehetőség erre, de előfordulnak olyan nagy városok, ahol évente kétszer is adódik esély a lim-lomok eltakarítására.

 

lom.png

Bármit azért nem tehetünk ilyen alkalmakkor, de nagyon sokan azt hiszik, hogy ki lehet, erről lehet tájékozódni helyileg, de szokott szerepelni némely felhíváson. Van magán lomtalanítás is, amikor mi felbérelünk egy hulladék elszállító vállalkozót, de vele is le kell tárgyalni, hogy mi is az, amit elszállít. Ezért gondoltam, hogy segítek a kedves embertársaimnak ebben az ügyben, mi is az, amit ilyenkor kihelyezhetünk a megfelelő gyűjtőpontra. Persze nagyon sokan figyelmen kívül hagyják ezeket a felhívásokat, hogy mit is tehetünk ki. Úgy vannak vele, hogy ettől is megszabadultunk és vagy elviszik vagy nem, de már az nem a mi gondunk ezután. Mikor elérkezik az elszállítás napja akkor csakis a megfelelően kihelyezett dolgokat szállítják el, a többi az ott marad és csúfítja a környéket. Nem szép látvány. Az sem, mikor a guberálók szétdobálják a tárgyakat, azzal nincs is gond, hogy ha találnak valami számukra használhatót vagy értékes dolgot, akkor elviszik, de próbálják kulturáltan otthagyni, azt amire nincs szükségük. Egyszerű lenne minden, ha betartanák a szabályokat. Lássuk mik is a szabályok, hogyan szabályos lomtalanításkor kihelyezni a feleslegessé vált tárgyainkat.

Lomtalanításkor mit dobhatok, rakhatok ki?

Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagy darabos hulladék helyezhető ki a ház elé, amik méretüknél fogva nem férnek a kukába. Ilyen például: az elhasználódott bútor, matrac, szőnyeg, nagyméretű sportszer (például: síléc), nagyméretű használati tárgyak (például gyermekfürdető).

Lomtalanításkor mit nem dobhatok, rakhatok ki?

NEM helyezhetünk ki: vegyes háztartási hulladékot, ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási tevékenység következtében keletkezett hulladékot, veszélyes illetve speciális kezelést igénylő hulladékot (például: elektromos és elektronikai hulladék), építési és bontási törmeléket, gumiabroncsot, zöld hulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű), szénport, hamut, földet, elkülönítetten gyűjtött üveg, papír, műanyag és fém hulladékot, gépjárműroncsot. Külön szokott lenni veszélyes hulladékgyűjtés is.

Hogyan helyezzem ki a lomokat?

A lomokat a környezet, a zöldterületek és a közlekedők számára biztonságos módon tegyük ki úgy, hogy azok sem a gyalogosok, sem az autósok közlekedését ne zavarják, viszont a begyűjtést végző jármű számára jól megközelíthetők legyenek.

 

Kérem minden embertársam, hogy próbáljuk meg ezeket a szabályokat betartani. 

Köszönöm a figyelmet! 

Szólj hozzá