Mivel április 11-én ünnepeltük a költészet napját, így megosztok veletek néhány verset, melyet én saját magam írtam.

Íme az első: 

Gyűrődés

Bírnám még a gyűrődést,
de nem érzek már csak vesződést.
Bánatos most a lelkem,
de nem adja fel még a szívem.
Az élet számomra most gyötrelem,
de azon dolgozok,
hogy ez másképpen legyen.
Nyitottam a a világ felé,
nem dobom már a szívem
többé senki elé.
Bírom még a gyűrődést,
hagyom már a vesződést.
A bánatos lelkem
és a kínzó gyötrelem
elhagyja örökre a szívem.
Azon dolgozok
az életemben most már
csak boldogság
teremjen.
Ez az, amit sohasem 
szabad felednem.

Ez pedig a második: 

Tavasz

Itt a tavasz,ébredjetek!
Madár csicsergésnek örvendjetek,
a kék égben gyönyörködjetek,
a napfényében sütkérezzetek.
Emberek ébredjetek!
A fák már rügyezgetnek,
az égen a madarak már repkedgetnek,
a kopár földek lassan kizöldülnek.
Ébredjetek emberek ,hisz itt a tavasz.
Virágba borulnak a kertek,melyben
akár minden nap gyönyörködhettek.
Szívd magadba a friss illatot,
a napos időben már a fagylaltot
nyalhatod,sétálhatsz a mezőn
vagy akár egy hegytetőn,
telepedj ki a levegőre,
nézz el egy legelőre,
hol az állatok vágynak már
a friss zöld fűre.
Itt a tavasz! Ébredjetek emberek!
A madár csiripelésnek örvendjetek
s a kék égben gyönyörködjetek.

Utoljára hagytam a komorabb versem: 

Eltűnök
Eltűnök a szürkeségbe,
eltűnök a messzeségbe,
beköszön a sötétség
érzem itt már a vég.